Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Falabella

2009.10.31

Kép

A Falabella póni

A lótenyésztés történetében számos alkalommal létrehoztak kedvtelés céljára és érdekességként törpe termetû „ló változatokat”, azonban ezek közül egyik sem vált olyan széles körben ismertté, mint az 1900-as évek elején kitenyésztett falabella. A falabellát parányi termete ellenére nem póninak, hanem kislónak tartják, mert vonásai és arányai nem póniszerûek. A fajta nevét egy családról kapta: a Falabella család tenyésztette ki a Recreo de Roca farmon, Argentína fõvárosa, Buenos Aires mellett.Kitenyésztéséhez kiinduló fajtaként a szintén kis méretû shetlandi póni alkalmazták, de nagy valószínûséggel egy törpe termetû, mutáns angol telivér is szerepet játszott a fajta kialakítása kezdetén. A falabella úgy jött létre, hogy tenyésztõje tudatosan a legkisebb termetû egyedek párosításával és erõteljes beltenyésztéssel (rokon fajták egymással történõ párosításával) egyre kicsinyítette a fajtát. A falabella eközben rengeteget veszített fizikai erejébõl, életképességébõl és a shetlandi póni híres szívósságából. Késõbb testformájuk javítására welsh pónit, kisebb termetû kelet európai lovakat, és a rendkívül szívós, argentín criollot használták.E picinyke ló marmagassága csikókorban 70-77 cm, a felnõtt állatoké 76-83 cm. Marmagasságuk csak nagyon kivételes esetben tér el ettõl. Egy Sugar-Dumpling nevû, Amerikában tenyésztett falabella például mindössze 51 cm és 13,5 kg volt. A legtöbb színben elõfordul: van köztük világos- és sötétpej, fekete, szürke és pinto is, de egyre keresettebbek a tarka- például a párductarka példányok is. Egyedül az Appalosa fajtára jellemzõ szín nem fordul elõ náluk. A falabella szõrzete sokszor hosszú és selymes, de nélkülözi a shetlandi póni vastag, meleg aljszõrzetét, szívósságát és erõs testalkatát. Sörénye és farka is jellemzõen dús. Feje kicsit emlékeztet a fajta kitenyésztéséhez kiindulópontul szolgáló shetlandi póniéhoz. A jobb falabellák feje arányos a testükkel, a gyengébbeké viszonylag nagy a testükhöz képest.
Fara és hátsó végtagjai nem elég erõsek és nem megfelelõ felépítésûek; ez még a szép példányokon is megfigyelhetõ. A tenyésztõk arra törekszenek, hogy szinte kifogástalan alkatú állatot hozzanak létre kicsiben, ehhez azonban még rengeteg alkati fogyatékosságot kell a jövõben kiküszöbölni. A falabella csikók tetszetõsek ugyan, de a nagyfokú beltenyésztés sok alkati gyengeséget eredményez, mely még a nagy gonddal nevelt állatokon is meglátszik. A tenyésztõknek éppen ezért feltétlenül figyelembe kell venniük a tenyésztés hatását az állatok testalkatára. Végtagjaik sem mindig kifogástalanok, gyakori fogyatékosságuk a csontok gyengesége és az elülsõ végtagokra jellemzõ x-állás. Az állatok csánkja legtöbbször gyenge és túl közel van az egyik a másikhoz- ez az úgynevezett tehénállás. A pata nagyságát és formáját tekintve sokszor elfogadható, néha a kelleténél némileg szögletesebb.

A falabella -termete révén- hasznot nem hoz gazdájának, de bûbájos hobbiállat, és rajongói szerint rendkívül értelmes, barátságos és a shetlandi pónitól eltérõen rendkívül jó természetû. Kifejezésteljes feje és parányi termete különösen megnyerõ. A falabella Argentínán kívül világszerte ismert, Amerikában rendkívül népszerû, de Angliában is tenyésztik, és sok más országba exportálják. Azt mondják, hámosként használható, de lovagolni nem lehet rajta. Magyarországon egyelõre csak a pécsi állatkertben található meg néhány példánya. Beszerzése meglehetõsen költséges, hiszen közvetlenül csak a tenyésztõtõl lehet falabellát vásárolni és 1973-ban alakult világszervezetében is mindössze 900 körüli egyed van regisztrálva.